A szokásos budoár foglalkozásokon körülbelül egy óra Victoria's Secret ihlette haj és smink szükséges. Ez egy percet ad az ügyfeleknek, hogy bejussanak az elülső területre, tudják, hogy levegyék a ruhájukat. És a fotósok azt javasolták, hogy építsek be valami hasonlót - haj és smink, szexi zene, egy pohár (vagy két) bor - a saját meztelen szelfizésembe. Igazából nincs problémám meztelenül eljutni az emberek körül (kérdezd csak meg szegény, szegény szobatársaimat), de még én is azt gondoltam, hogy ez a szellemi felkészülés időszaka jó ötletnek tűnik.
A forgatáson Ribinik egy Lana Del Rey alapján készült filmzene mellett döntött, sminkese pedig időt szakított rá, hogy tökéletesnek tűnjek. Végül úgy néztem ki, mint egyenes baba - ezt a pillantást élveztem a professzionális filmezésnél, de soha nem volt türelmem (vagy hozzáértésem), hogy egyedül alkothassam újra.
Aztán elvégeztem az összes meztelen (és fél akt) modellezést. És őszintén szólva könnyebb volt, mint vártam.
Míg a ribiniki sminkes varázslattal foglalkozott, Ribinik elmagyarázta nekem a budoár táj alapjait, éppen azt, hogy tiszta, jól megvilágított és ideálisan fényűző szobában akarsz pózolni. (Úgy tűnt, hogy a divatos manhattani szállodai szoba, amiben forgattunk, trükköt tett.)
Még akkor is, ha esett az eső, elmagyarázta, hogy nem kapcsolja ki a villanyt. Nyilvánvaló, hogy a természetes fény, még ha gyenge is, jobb, mint a mesterséges fény, mert lágy és fülledt hangulatot kölcsönöz a fotóinak. Ribinik azt javasolta, hogy lehetőség szerint egy ablakokkal teli szobában pózoljon, mint amilyenben vagyunk.
Mielőtt tudtam volna, két órám volt, hogy megismerjem, hogy elmúltál, és itt volt az ideje, hogy meztelenek legyek. Szerencsére Ribinik minden lövésből tudta, mit akar, és magabiztosan irányított pózról pózra, és elmondta, hova tegyem a karomat, hogyan dönthetem meg a fejem és igazán nyomja a fenekem.
Aktjaimat általában az ágyamra vagy a fürdőszobámba vettem, de Ribinik a kanapétól a falig mindent felhasznált. Gyorsan rájöttem, milyen könnyű kreativitásba lendülni a póz és a készlet mellett, és megpróbáltam mentálisan jegyzetelni mindent, amin átéltem.
Végül mindent megtettem, amit tanultam, és megpróbáltam alkalmazni a saját nem túl meztelen „meztelen” szelfikre.
Nem sokkal később elérkezett az igazság pillanata: vajon ez az erőfeszítés, amelyet arra oktattam, hogy hogyan készítsek forró aktokat, forróbb aktokat eredményezne? Kihúztam a jegyzeteket a telefonomról, mindent megtettem, hogy emlékezzek mindarra, amit a Ribinik fotózásán tanultam, és dolgozni kezdtem.
Az első lépésem az volt, hogy újból meglátogattam a Ribinikkel készült felvétel fényképeit, és magam is újrateremtettem néhány pózt (lásd az alábbi próbálkozásaimat, valóban vicces nevekkel). A moodboardom is inspirált, bár ez leginkább segített abban, hogy kedvet kapjak aktfotózásokhoz.
Amikor arról volt szó, hogy nagyjából bármit megtettem, amire a fotósok megtanítottak, akkor kudarcot vallottam. Tisztességesen. A lajhár szörnyeteg felemelte csúnya fejét, én pedig kevés figyelmet fordítottam a világításra, a díszletekre vagy a Zóna belépésére.
Éjszaka készítettem aktjaimat, így a természetes fény nem volt opció. (Kompromittáltam magam, és nem annyira természetes fényforrások, nevezetesen lámpák közelébe helyeztem magam. Ez több mint elég volt.) A forgatás előtt el is felejtettem takarítani a szobámat, ami egyenesen kínos. Elég érett vagyok ahhoz, hogy megértsem a tiszta élettér fontosságát, és elég érett vagyok ahhoz is, hogy megértsem, hogy a porszívó semmilyen aktfotóhoz nem ad hozzáadott értéket. Nyilvánvalóan azonban még nem vagyok elég érett e fogalmak egyikére sem.
